Trinnov Audio Amethyst a mindenes

Megjelent: 2013-11-19

Az Amethystet nehezen lehetne beskatulyázni egyetlen komponensként. Ő egy igazi mindenes, ami abszolúte megfelel a mai kor digitális és analóg elvárásainak. A Trinnov híven a nevéhez a berendezést felszerelte saját 3D mérőmikrofonos és szobakalibrációs megoldásával. Lelke a speciális mikrofon, amely négy különálló mikrofonkapszulát használ a hallgató és a források pontos helyének a meghatározásához. Három mikrofon egymáshoz képest egyenlő távolságban és magasságban van, így háromszögeléssel könnyedén meghatározható a távolságuk a visszaverődések alapján, míg a negyedik mikrofon a három másik között magasabban helyezkedik el, tetraéder alakzatban, így megvalósítva a pontos 3D térbeli mérést. Ez az, amiben a Trinnov forradalmian új az eddigi mérési metódusokhoz képest. Az izmos 64bites lebegőpontos DSP-nek köszönhetően a mérés és a hangsugárzó szobában történő valós idejű viselkedésének a szimulálása csak pillanatokat vesz igénybe.

Az automatikus mérési folyamat eredménye menthető, majd akár manuális módon módosítható. A különböző elmentett presetek akár egyetlen érintéssel előhívhatók egy érintőképernyős eszköz segítségével.

Az Amethyst igazi mindenes. A kalibráción túl, mint analóg és digitális előerősítő/DAC/AD konverter is funkcionál, amit elláttak négy analóg ki/bemenettel. Ebből kettő szimmetrikus (XLR), míg kettő aszimmetrikus (RCA). Az egyik RCA bemenet Phono fokozatként funkcionál, gondolva ezzel a fekete korong szerelmeseire. A rendszer a Trinnov speciális HybriD algritmusával megvalósított RIAA szűrőjét használja.

Digitális fronton három-három AES/EBU, SPDIF és Optikai ki és bejárattal ruházták fel az Amethystet. Csak hab a tortán a kétcsatornás intelligens digitális és analóg hangváltókén való használat. Többféle szűrőtípus közül is választhatunk ízlésünknek megfelelően. Csak két sztereo végfokra és egy pár kétutas dobozra van szükség és elfelejthetjük a hangsugárzók passzív hangváltóinak minden nyűgét.

Ha már digitális mindenes, akkor nem maradhat ki a nagyfelbontású hálózati lejátszás. Az Amethyst DLNA kompatibilis médiaszerverként is működik és a ma elterjedt főbb formátumokat kezeli úgy mint WAV, AIF, OGG, FLAC, egészen 192KHz/24bit felbontásig. A hálózatot Ethernet porton, vagy WiFi-n képes elérni. Természetesen a zenei lejátszást szintén az irányításunk alatt tarthatjuk valamilyen érintőképernyős eszközzel. Az Amethyst teljesen jövőálló. A későbbiekben csak szoftveres frissítésre van szükség a megújuláshoz.

Nincs is más dolgunk, mint kényelmesen hátradőlni a fotelben, feltolni a hangerőt és élvezni a tiszta zenét.